Gépi fordítás, a lektorálás folyamatban. A javításokat szívesen fogadjuk.
Szent Márton élete · III. fejezet
A kettévágott köpeny Amiens kapujában és Krisztus látomása
Egyszer, amikor már semmi más nem volt nála, csak a fegyverei és egy egyszerű katonaköpeny, a szokásosnál jóval keményebb tél közepén – olyan dermesztő hidegben, hogy sokan halálra fagytak az utcán –, Márton Amiens városának kapujában egy teljesen meztelen szegény emberrel találkozott. A koldus arra kérte a járókelőket, hogy könyörüljenek rajta, de mindenki továbbment, ügyet sem vetve rá. Ez a hittel teli fiatalember azonnal megértette: ha senki más nem siet a szerencsétlen segítségére, akkor Isten őrá bízta.
De mit tehetett? Semmije sem maradt, csak a katonaköpeny, amelyet viselt, mert minden egyebet odaadott már más rászorulóknak. Így hát kirántotta az oldalán viselt kardot, pontosan kettévágta a köpenyt, az egyik felét a szegénynek adta, a megmaradt darabot pedig visszaterítette a vállára. Körülötte a jelenet szemtanúi közül néhányan nevetésben törtek ki, mert nevetségesnek találták a félig levágott köpenyű katona alakját; sokan mások azonban, akiknek több lelkiismeretük volt, mélyen elszégyellték magukat, amiért ők semmi ilyesmit nem tettek, pedig bőven lett volna miből felöltöztetniük azt az embert úgy, hogy ők maguk sem fáztak volna.
A következő éjszakán, miután elaludt, Márton álmában Krisztust látta, aki éppen abba a fél köpenybe volt öltözve, amelyet a koldusnak adott. Úgy érezte, arra kérik, nézze meg jól az Urat, és ismerje fel a ruhadarabot, amelyet elajándékozott. Rögtön ezután hallotta, amint Jézus tiszta hangon így szól a körülötte álló angyalok sokaságához: „Márton, aki még csak katekumen, ezzel a köpennyel öltöztetett fel engem!”
Hűen azokhoz a szavakhoz, amelyeket ő maga mondott az evangéliumban – „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel tettetek, velem tettétek” –, az Úr így mutatta meg, hogy annak a szegénynek a személyében őt magát takarták be; és hogy megerősítse ennek a gesztusnak az értékét, pontosan abban a ruhadarabban akart megjelenni, amelyet a koldus kapott. A látomás ellenére Márton nem lett hiú. Épp ellenkezőleg: mindebben Isten jóságát ismerte fel, és amint betöltötte a tizennyolcadik évét, sietett megkeresztelkedni. Mégsem hagyta ott azonnal a hadsereget, mert engedett tribunusa kitartó kérlelésének, aki közeli barátja és sátortársa volt; ez a parancsnok ugyanis megígérte neki, hogy amint letelik a saját szolgálati ideje, ő is otthagyja a világi életet. Ebbe az ígéretbe kapaszkodva Márton a keresztsége után még csaknem két évig a hadseregben maradt, bár akkor már csak névleg volt katona.
Az imént olvastuk Szent Márton életének leghíresebb epizódját, amely Samarobriva Ambianorum – a mai Amiens városa Észak-Franciaországban – kapujában játszódott le, egy fagyos télen, a 330-as vagy a 350-es években. Három érdekesség még elevenebbé teszi ezt a jelenetet:
1. Miért vágta ketté Márton a köpenyt, ahelyett hogy az egészet odaadta volna? A római császári testőrségben a fehér vagy skarlátvörös katonaköpeny (chlamys, amelyet télen gyakran báránybőrrel béleltek) az előírásos egyenruha része volt: a fele a római államé volt, a másik felét a katona fizette. Ha egy katona köpeny nélkül jelent meg a szemlén, megbüntették a felszerelés elvesztéséért! Azzal, hogy kardjával kettévágta, Márton odaadott mindent, ami az övé volt, és megtartotta a kötelező részt – és olyan mulatságosan festett (truncatus habitu), hogy a járókelők nevettek rajta.
2. Hogyan lett Márton fél köpenyéből a „kápolna” és a „káplán” szó: Évszázadokkal később Szent Mártonnak ez a fél köpenye (amelyet a kései latinban cappa-nak, „kis köpenynek” hívtak) a frank királyok legbecsesebb ereklyéje lett, olyannyira, hogy még a csatába is magukkal vitték. Azt a kis szentélyt, ahol Szent Márton cappá-ját őrizték, capellá-nak („a kis köpeny helyének”) kezdték nevezni, az őrzésével megbízott papok pedig a capellani voltak. Közvetlenül innen ered a kápolna és a káplán szavunk!
3. És „Szent Márton nyara”? Ahogy Sulpicius Severus eredeti szövegéből láthatod, a 4. században még nem létezett az a legenda, hogy abban a pillanatban a nap áttört volna a felhőkön. Ez a néphagyomány évszázadokkal később született, amikor Szent Márton temetésének ünnepe (november 11.) egybeesett a november közepére jellemző időjárással – a tél előtti meleg, napsütéses, derült égboltú napok sorával –, és így örökre összekapcsolódott a köpeny gesztusának emberi melege az őszi napsütéssel.