Gépi fordítás, a lektorálás folyamatban. A javításokat szívesen fogadjuk.
Szent Márton élete · XXII. fejezet
Jupiter, Mercurius és Venus álarcai – és a bocsánat ígérete magának az Ördögnek
Sok más alkalommal az Ördög, aki ezernyi csellel próbálta tőrbe csalni a szentet, a legkülönfélébb alakokban jelent meg a szeme előtt: hol Jupiter alakját öltötte fel, sokkal gyakrabban Mercuriusét, és nem ritkán Venus vagy Minerva vonásaival is felbukkant. Márton soha nem vesztette el a nyugalmát, és mindig a kereszt jelével és imádsággal védekezett.
Gyakran lehetett hallani azt is, amint démonok csapatai pimasz sértéseket kiabálnak rá; de mivel tudta, hogy mindez nem más, mint se füle, se farka hazugság, Márton ügyet sem vetett a vádakra. Néhány szerzetes még azt is elmesélte, hogy egyszer hallották, amint egy démon pökhendi hangon kérdőre vonja Mártont: miért fogadott be a kolostorba néhány olyan testvért, akik a múltban súlyos tévedésekkel és bűnökkel szennyezték be a keresztség kegyelmét, mielőtt megbánták volna – és nekilátott, hogy egyenként felsorolja mindegyikük régi bűneit.
Ezek a szerzetesek azt mondták, Márton kereken azt válaszolta neki, hogy a múlt hibái eltöröltetnek, ha valaki őszintén megváltoztatja az életét, és hogy Isten irgalmából annak, aki felhagy a bűnnel, joga van a bocsánathoz. Amikor az Ördög azzal vágott vissza, hogy a nagy bűnösök nem érdemelnek kegyelmet, és hogy Isten nem bocsát meg újra azoknak, akik a keresztség után elbuknak, Márton állítólag ezt a rendkívüli választ adta neki:
„Ha te magad, te nyomorult, felhagynál az emberiség üldözésével, és megbánnád a gonoszságot, amelyet elkövettél, még most is, amikor az utolsó ítélet napja ilyen közel van, olyan bizalmam van az Úr Jézus Krisztusban, hogy megígérném neked Isten bocsánatát!”
Micsoda csodálatos merészsége az Isten jóságába vetett bizalomnak! Bár nem volt felhatalmazása arra, hogy ilyen ígéretet szavatoljon, Márton ezekkel a szavakkal megmutatta szívének végtelen nagyságát. És ha már az Ördögről és a cselvetéseiről beszélünk, érdemes itt elmesélni egy epizódot, amely egészen a közelben történt: bár nem közvetlenül Mártonnal esett meg, világosan megmutatja az ő lelki erejét, és megérdemli, hogy feljegyezzük, hogy mindenki résen lehessen, ha valaha hasonló eset adódna.
Ez a fejezet a 4. századi lelkiség két megragadó pillanatát őrzi:
1. Jupiter, Mercurius, Venus és Minerva: Az ókor keresztényei számára a római panteon istenei nem csupán a mitológia költői alakjai voltak; megtévesztő szellemi erőknek látták őket, amelyek ezeket az álarcokat használják az emberek megkísértésére – Jupiter a hatalomvágyon, Mercurius a ravaszságon és a pénzen, Venus a csábításon, Minerva pedig a szellemi hiúságon keresztül.
2. Bocsánatot ígérni magának a Sátánnak: Márton idejében voltak az egyházon belül nagyon szigorú körök, amelyek azt vallották, hogy aki a keresztsége után súlyos bűnt követ el, annak soha többé nem lehet megbocsátani. Márton nemcsak tárt karokkal fogad be a kolostorba nehéz múltú férfiakat, hanem odáig megy, hogy magának az Ördögnek is megmondja: Krisztus még neki is megbocsátana, ha megbánná bűneit! Ez olyan merész kinyilvánítása volt Isten végtelen irgalmának (közel áll Órigenész teológus gondolatához), hogy Sulpicius Severus szükségét érzi, hogy igazhitűbb olvasói kedvéért azonnal hozzáfűzzön egy óvatos fenntartást: „Bár nem volt felhatalmazása arra, hogy ilyen ígéretet szavatoljon, Márton ezekkel a szavakkal megmutatta szívének végtelen nagyságát.”