Gépi fordítás, a lektorálás folyamatban. A javításokat szívesen fogadjuk.
Szent Márton élete · XIX. fejezet
A levél, amely meggyógyította Arborius lányát, Nolai Paulinus szeme és a zuhanás a lépcsőn
Arboriusnak, egy egykori római praefectusnak, aki nagyon mély és őszinte hitű ember volt, otthon volt egy lánya, akit a negyednapos láz szörnyű rohamai sorvasztottak. Úgy esett, hogy azokban a napokban kapott egy levelet, amelyet Márton írt; pontosan abban a pillanatban, amikor a láz ismét emelkedni kezdett a lányban, az apja a mellére tette a levelet, és abban a másodpercben a láz lement, és soha többé nem tért vissza. Arboriust annyira megrendítette, amit látott, hogy ott helyben elhatározta: Istennek szenteli a lányát, örökös szüzességben. Ezután útnak indult, hogy felkeresse Mártont, magával vitte a fiatal nőt – élő bizonyítékául annak, hogy Márton még a távolból is meggyógyította –, és feltétlenül ragaszkodott hozzá, hogy maga Márton, és senki más ne adja rá a megszentelt szüzek fátylát.
Paulinus pedig – egy férfi, aki később a keresztény élet rendkívüli példája lett mindenki számára – szörnyű fájdalmaktól kezdett szenvedni az egyik szemében, olyannyira, hogy a pupilláján vastag hályog képződött, és megvakította. Márton gyengéden végighúzott a szemén egy kis orvosi ecsetet, egy pillanat alatt elvette minden fájdalmát, és visszaadta a látását, ugyanolyan tökéletesen, mint azelőtt.
Ami magát Mártont illeti, egy nap az a szerencsétlenség érte, hogy leesett egy felső emeletről, és legurult egy törött, görbe fokokkal teli lépcsőn, úgyhogy tetőtől talpig tele lett sebekkel és zúzódásokkal. Szinte a halál küszöbén feküdt a cellájában, elviselhetetlen fájdalmak között, amikor az éjszaka folyamán megjelent neki egy angyal, aki kimosta a sebeit, és enyhítő balzsammal kente be egész összetört testét. Másnap reggel Márton olyan jól és olyan épen kelt fel, mintha soha le sem esett volna.
De ha nekilátnék, hogy itt minden esetet egyenként elmeséljek, soha nem érnénk a végére; álljunk meg ennél a néhány példánál, amelyet annyi más közül választottam ki. Ezek bőven elegendők ahhoz, hogy megmutassák az igazságot a legcsodálatosabb dolgokról, amelyek történtek, anélkül hogy túl sok történettel fárasztanánk az olvasót.
Itt két történelmi személyiséggel találkozunk, akiket a kor más forrásaiból is nagyon jól ismerünk:
1. Magnus Arborius és a „negyednapos láz”: Arborius magas rangú császári tisztviselő volt (vir praefectorius, 379–380 körül Róma praefectusa) és a híres bordeaux-i költő, Ausonius unokaöccse. A „negyednapos láz”, amely megtámadta a lányát, a malária egyik súlyos formája volt (Plasmodium malariae), amelyet heves lázrohamok és hidegrázás jellemeztek, és ezek háromnaponként tértek vissza (a római számolás szerint, amely az első és az utolsó napot is beleszámította, minden „negyedik napon”).
2. Nolai Szent Paulinus (354–431): A súlyos szembajból (valószínűleg szaruhártyafekélyből vagy sérülés okozta szürke hályogból) kigyógyított „Paulinus”, akit Márton peniculusszal – az ókori orvosok által használt kis szivaccsal vagy ecsettel – érintett meg, nem más, mint Pontius Meropius Paulinus, egy mérhetetlenül gazdag, Bordeaux-ban született szenátor, Campania kormányzója és szerzőnk, Sulpicius Severus legjobb barátja! Maga Paulinus is beszámolt írásaiban erről a gyógyulásról; nem sokkal később eladta hatalmas vagyonát, hogy a szegényeknek adja, és a dél-itáliai Nolába költözött, ahol az ókor egyik legnagyobb keresztény költője lett.