Gépi fordítás, a lektorálás folyamatban. A javításokat szívesen fogadjuk.
Szent Márton élete · XII. fejezet
A mezők közepén megdermedt pogány temetési menet
Valamivel később, egyik vidéki útja során Márton a távolban megpillantotta egy pogány ember temetési menetét, amely babonás szertartások közepette haladt a sír felé. Mivel még több mint hétszáz méterre voltak, Márton megállt, hogy megpróbálja kitalálni, miféle gyülekezet ez, mert messziről nem tudta tisztán kivenni, mi történik.
Azt azonban látta, hogy parasztok nagy csoportjáról van szó, és észrevett néhány fehér vászonleplet, amely a szélben lobogott afölött, amit a vállukon vittek. Azonnal meg volt győződve arról, hogy pogány körmenetet tartanak, mert Gallia falusi népének régi szokása volt, hogy isteneik szobrait fehér kendőkkel letakarva körbehordozzák a mezőkön.
Márton ekkor felemelte a kezét, keresztet vetett feléjük, és megparancsolta nekik, hogy álljanak meg ott, ahol vannak, és tegyék le, amit visznek. Ami ezután következett, az rendkívüli volt: először ezek az emberek mind megtorpantak, mozdulatlanul, mint a kőszobrok; aztán bármennyire erőlködtek is, hogy továbbmenjenek, egyetlen lépést sem tudtak előre tenni, és egészen nevetséges módon egy helyben kezdtek körbe-körbe forogni, míg végül kimerülten nem maradt más választásuk, mint letenni a holttestet a földre. Döbbenten, némán néztek egymásra, és nem értették, mi történik velük.
Közben Márton, aki már közelebbről látta a jelenetet, rájött, hogy ez csak temetési menet, nem pedig bálványok körmenete. Ismét felemelte a kezét, és szabadon engedte őket, hogy felvegyék a halottat, és folytassák útjukat. Így tehát amikor akarta, megállította őket; és amikor jónak látta, békében elengedte őket.
Ez az epizód – amely szinte komikus a körbe-körbe járó, egy helyről elszabadulni képtelen férfiak képével – segít megmagyarázni magának a pogány szónak az eredetét!
Latinul a falut vagy a vidéki körzetet pagusnak hívták, aki pedig ott lakott, az paganus volt – a vidéki ember, a falusi (akit Sulpicius rusticusnak is nevez); ebből a latin szóból származik a magyar „pogány” is. Míg a kereszténység a római városokban (civitates) gyorsan terjedt, Gallia vidéki területein a földművesek még sokáig őrizték a régi kelta–római szertartásokat. Az egyik legnépszerűbbet tavasszal tartották (ez az Ambarvalia nevű római ünnephez, valamint Kübelé vagy a régi kelta anyaistennők kultuszához hasonlított): fehér vászonkendőkkel letakart istenképeket vittek körmenetben a gabonaföldek körül, hogy jó termést kérjenek. Márton 500 római lépés (körülbelül 740 méter) távolságból a halotti leplet az egyik ilyen földműves körmenet fátylainak nézte – de amint meglátta, hogy csak falusi emberek mennek eltemetni egy halottat, hagyta, hogy éljék tovább az életüket.