Gépi fordítás, a lektorálás folyamatban. A javításokat szívesen fogadjuk.
Szent Márton élete · X. fejezet
A püspök, aki fakunyhóban lakott: Marmoutier alapítása
Alig találok szavakat annak a lelki nagyságnak a leírására, amelyet Márton azután tanúsított, hogy püspök lett. Pontosan ugyanaz az ember maradt, aki mindig is volt: ugyanaz a szívbéli alázat, ugyanaz a szegénység az öltözködésében. Természetes tekintéllyel és kedvességgel telve maradéktalanul ellátta a püspöki feladatokat, anélkül hogy valaha is feladta volna a szerzetes egyszerű, szigorú életét.
Az első időkben még egy kis szobában lakott a város temploma mellett. Mivel azonban nem bírta elviselni az ajtaján kopogtató emberek szüntelen áradatát, úgy döntött, hogy Tours-tól mintegy három kilométerre kolostort alapít. A hely olyan csendes és rejtett volt, hogy magának a pusztának tűnt: az egyik oldalon egy sziklás meredély függőleges fala emelkedett; a másikon a Loire folyó ölelte körül szelíd kanyarulattal a kis síkságot. Csak egyetlen ösvény vezetett oda, és az is nagyon keskeny volt.
Márton egyszerű kunyhót épített magának fából és fonott ágakból, és több szerzetes ugyanígy tett; a legtöbben azonban közvetlenül a domboldal puha sziklájába vájták a menedéküket. Nyolcvan tanítvány élt ott, és mindannyian elkötelezték magukat, hogy mesterük példáját követik. Senkinek sem volt saját tulajdona; minden mindenkié volt, és tilos volt bármit is venni vagy eladni, ellentétben azzal, amit sok más szerzetes akkor már megtett.
Kétkezi mesterséget ott senki sem űzött, egyetlen kivétellel: ez a könyvek másolása volt – ezt a feladatot a legfiatalabbak kapták, hogy az idősebbek teljes idejüket az imádságnak szentelhessék. Szinte senki sem hagyta el a celláját, csak a közös imádság órájában. Mindannyian egyetlen közös étkezést tartottak a nap végén, amikor véget ért a böjt, és senki sem ivott bort, hacsak nem volt beteg, és nem volt rá szüksége orvosságként. Szinte mindenki durva teveszőr tunikát viselt; puha szövetet hordani ott súlyos hibának számított – ami annál is lenyűgözőbb, ha eszünkbe jut, hogy e szerzetesek közül sokan előkelő családból származtak, kényelemben nevelkedtek, és szabad akaratukból választották ezt a kemény és alázatos életet. Később többüket püspökként láttuk viszont; elvégre melyik város vagy melyik egyházmegye ne álmodott volna arról, hogy az élén olyan pap álljon, aki Márton kolostorában nevelkedett?
Az a menedék, amelyet Márton Tours-tól két római mérföldre (körülbelül 3 kilométerre) hozott létre, beékelve a mészkő domboldal és a Loire folyó (Liger) közé, később a híres marmoutier-i apátság (Maius Monasterium) lett. A Loire e partjának kőzete a tuffeau, egy könnyen vájható fehér mészkő, ahol ma is meglátogathatod a Márton szerzetesei által kivájt barlangokat!
Ebben a fejezetben két olyan részlet is van, amely óriási hatással volt Európa történelmére:
1. Kizárólagos odaadás a könyvmásolásnak (scriptores): Míg az egyiptomi sivatagok szerzetesei kosarat vagy kötelet fontak, hogy megkeressék a kenyerüket, Márton Marmoutier-ban olyan szabályt vezetett be, amely Nyugaton újdonság volt: a kolostor egyetlen kétkezi munkája a könyvek kézzel történő másolása lett. Azzal, hogy a legfiatalabb szerzeteseket kéziratok átírására állította, Márton elvetette a későbbi középkori scriptoriumok magját, amelyek a Római Birodalom bukása idején megmentették az ókori és a keresztény kultúra nagy részét.
2. Új püspökök nevelőiskolája: Azzal, hogy a római arisztokrácia fiataljait (nobiles) a javaktól megfosztott, a Szentírás tanulmányozásának szentelt életre vonzotta, Marmoutier valódi lelki iskolává vált, ahonnan sokan kerültek ki azok közül a püspökök közül, akik megújították a galliai egyházat.