Gépi fordítás, a lektorálás folyamatban. A javításokat szívesen fogadjuk.

Szent Márton élete · I. fejezet

Miért ér többet egy szent élet Hektór vagy Szókratész hírnevénél

Sokan, akiket megszállottan foglalkoztattak a világi tanulmányok és a tekintély utáni vágy, meggyőzték magukat arról, hogy halhatatlanná tehetik a saját nevüket, ha megírják híres emberek életrajzát. Igaz, ez az erőfeszítés nem hozott nekik örökkévalóságot, de valamicskét mégis megadott abból, amire vágytak: egyrészt fennmaradt a nevük emléke a világban, bármily keveset ér is ez; másrészt azzal, hogy kiváló férfiak életét mesélték el, nagy vágyat ébresztettek olvasóikban e példák követésére. Csakhogy mindez semmit sem használt ahhoz, hogy elnyerjék az igazán boldog és örök életet.

Végül is mi hasznuk lett könyveik hírnevéből, amely arra van ítélve, hogy ezzel a világgal együtt eltűnjön? És mit nyertek a későbbi nemzedékek azzal, hogy Hektór csatáiról vagy Szókratész filozófiai vitáiról olvastak? Már az is elég nagy ostobaság, ha valaki utánozni akarja őket; ha pedig nem száll szembe határozottan ezekkel az eszmékkel, az tiszta őrültség. Mivel az emberi életet csak azzal mérték, ami itt a földön történik, legendákba vetették reményüket, lelküket pedig átadták a sírnak. Azt hitték, elég, ha tovább élnek az emberek emlékezetében, holott az ember igazi célja az kellene legyen, hogy az örök életet keresse, ne az örök hírnevet – ezt pedig nem írással, hadakozással vagy filozofálással lehet elnyerni, hanem azzal, ha az ember becsületesen, jóságosan és Istenhez hűségesen él.

Ez a tévedés, amely a könyvek révén nemzedékről nemzedékre öröklődött, olyan erős volt, hogy nagyon sok embert rávett: utánozza hol ezt az üres filozófiát, hol a harci bátorságnak ezt a hamis eszményét. Éppen ezért úgy gondolom, nagyon is megéri megírni egy valóban szent ember életrajzát, aki a jövőben ösztönzésül szolgálhat másoknak. Ki tudja, olvasás közben nem érzik-e majd sokan, hogy az igazi bölcsességre, Isten szolgálatára és a becsületes életre kaptak meghívást. És közben a magam javára is gondolok: nem azt várom, hogy híres legyek az emberek között, hanem hogy Istentől maradandó jutalmat kapjak. Mert ha nekem magamnak nem is sikerült úgy élnem, hogy példát mutassak, legalább megtettem, ami tőlem telt, hogy megismertessek valakit, aki valóban megérdemli, hogy utánozzák.

Belekezdek tehát Szent Márton életének elbeszélésébe, és megmutatom, ki volt ő, mielőtt püspök lett, és azután is, hogy átvette egyházmegyéje vezetését. Természetesen nem sikerült mindent megtudnom, amit tett: azok az epizódok, amelyeknek egyedül ő volt a tanúja, titokban maradnak, mert Márton soha nem kereste a dicséretet, és ha csak rajta múlt volna, minden jótettét inkább elrejtette volna. Sőt, még abból is sokat kihagytam, ami a fülembe jutott, mert úgy gondoltam, elég a legemlékezetesebb pillanatokat kiválasztani – nem utolsósorban azért, hogy ne fárasszam az olvasót a túl sok esettel. Csak arra kérem az olvasókat, hogy higgyenek annak, ami itt le van írva, és legyenek biztosak abban, hogy semmit sem vetettem papírra anélkül, hogy előbb nagyon gondosan ellenőriztem volna. Ha kétségeim lettek volna, inkább hallgattam volna, mint hogy valótlant állítsak.